AG Fénypont Kft.

1989 Fénypont gmk.1989 – 1998 Fénypont gmk, Fénypont 87 Kft. Egyedi világítástechnika tervezés, gyártás szórakoztató ipari felhasználásra. Kezdetben saját gyártás, később kiegészítve import tevékenységgel. Innen származik a vezérelt világítás szeretete.

1998 Az AG Fénypont Bt. megalakulása. A hangsúly átterelődik a kivitelezésre, oldalágként pedig rendezvények, koncertek hangosítása.

1996-tól Színháztechnika. A fényvetők világának megismerése. Ekkor kerültünk kapcsolatba a hangtechnikával is.

2002 Lysis ZRt. partneri szerződés, mely keretében főleg egyedi megoldásokban támogattuk partnerünket. Egyre több kihívás érte a céget, melyekre a megfelelő választ igyekeztünk adni. A háttéripar is változásnak indult. Váltani kellett a lézervágott alkatrészek irányába, mely szemlélet a mai napig irányt mutat.

Múzeum világítás

2003 Az AG Fénypont Kft. külső és belső átalakulása. Nyitás a professzionális beltéri világítás felé. Ekkor kezdtünk foglalkozni kiállítás bevilágítással Baktai Gábor szakmai vezetésével. Sok kisebb munka következett, előkészítve a nagyobb és összetettebb vállalásokat.

Szépművészeti Múzeum belső tere.

2004 A Szépművészeti Múzeumban különvált a villanyszerelőktől a kiállítások világítása, már a tervezés fázisában is jelen volt a Lysis és az AG Fénypont, így az állandó kiállítások lassan átrendeződtek az új elképzelés alapján. Az első a spanyol szekció volt.

Van Gogh kiállítás, a világítás művészete. Jellemzően kiemelő világítást alkalmaztunk.

2006 Van Gogh kiállítás bevilágítása a Szépművészetiben, mely elnyerte a világ ideiglenes kiállításaiból a második helyezést abban az évben. Az eddigi legdrámaibb kiállításunk, szinte csak kiemelő késes világítás alkalmazásával. Gyönyörű remekművek között lehettünk.

2007 Monte Carlo Casino a Vörösmarty téren. Néhány km RGB ledszalag és rengeteg művészi megoldás kivitelezése.

Symbol-Budapest RGB ledes mennyezeti világítása. Mind a tervezésben, mind a kivitelezésben részt vett az AG Fénypont Kft.

2007 Symbol Budapest Gasztronómiai, kulturális és szórakoztató központ.

Múzeumi kiállítás bevilágítása, Szépművészeti Múzeum, a reneszánsz Firenzében.

2008 Szépművészeti Múzeum. Élet és művészet a reneszánsz Firenzében

Feszített fólia

Barrisol 3D elem fényes feszített fóliából. Barrisol tanfolyam 2008.

2008 Barrisol. Egy hetes tanfolyam a gyári oktatóteremben. Izgalmas kihívás. Nem csak kivitelezés, hanem tervezéstől az egyéb kapcsolódó szakmákig minden. Ezt is Baktai Gábor vette itthon szárnyai alá, természetesen többet szeretett volna, mint amit tanultunk. Sok mindent kellett tovább fejleszteni, főleg a mechanikai szerkezeteket tekintve. Az AG Fénypont 3 dimenziós átvilágítós fóliáinak árnyékmentessége helyenként jobb volt, mint az anyavállalaté.

Csak néhány kivitelezés: Opel Schiller autószalon a Váci úton, fogorvosi műtő a XV. kerületben, uszoda fóliás mennyezeti bevilágító ablakai Szentendrén, étterem világító nyomtatott fóliás mennyezete Stockholmban.

Zseniális magyar találmány brüsszeli megvalósítása. A ledes világítás fényét optikai szál rendszer hozza a beton felszínére.

2008 Ledes átvilágító panel “világító beton”-hoz egy brüsszeli ügyvédi irodában.

Barrisol feszített fóliás világítás kaszinóban, oldalró bevilágító RGB ledszalagokkal. Merkur Kaszino 2009.

2009 Merkur Kaszino. Az országban több helyen nyitottak, a design erős szerepet kapott. Néhány sík fólia és rengeteg 3 dimenziós elem. A legbonyolultabb egy Barrisol tölcsérforma volt középen, a lefutó éleknél világítással, felül 6 méter körüli átmérővel.

2009 Docler irodaház. Kivehető álmennyezet feszített fóliából. A kerettel szemben elvárás volt a könnyű súly, a könnyed megjelenés, valamint hogy a selyemfényű Barrisol fólia feszítésének ellen kellett tudjon állni. Nagyságrendileg 2 000 m2.

Feszty-körkép és a hozzá kapcsolódó kiállítás bevilágítása LED fényforrások felhasználásával.

2010 Feszty körkép bevilágítása, Munkácsy Trilógia a Magyar Nemzeti Galériában, Hotel Gellért bár mennyezet nyomtatott fóliája.

Külföld

Barrisol feszített fólia fényes 3D kereten. Kiállítási installáció, Dusseldorf.

2010 Dusseldorfban kiállítási installáció építése. 3D térelválasztók, fényes Barrisol fólia felhasználásával.

Budapest Airport feszített fóliás bevilágítása kivitelezés közben. A dalis rendszer 4500 elektronikus fénycsöves előtétet szabályoz.

2011 Skycourt. A Budapest Airport 2A és 2B terminálok közti kereskedelmi terület kialakítása. Tervezés, gyártás, kivitelezés partnercégek bevonásával. Világítás központi vezérléssel, dupla Barrisol átvilágítós feszített fólia. Több mint 4000 elektronika dali vezérléssel, 70 méteres fólia csíkok 4-16 méteres magasságban. Igazi kihívás és hibamentes működés az elmúlt 7 évben. Az egyik nagy büszkesége az AG Fénypont Kft.-nek.

Cézanne kiállítás a szépművészeti múzeumban. LED világítás alkalmazása a teljes térben.

2012 Cézanne kiállítás a Szépművészetiben. Az első ledes kiemelő lámpatestek.

A felső fehér fóliák a nap sugarait pótolják éjszaka, az oldalsó színes feszített fóliák pedig hangulati elemek. RGB led segítségével.

2012 Új partner, Rio Lámpastúdió. Kolping Hotel medence tér kivilágítása. Szépen átgondolt belsőépítészeti terv, látványos megjelenés. A fehér fénycsöves átvilágítós feszített fólia és az RGB ledes világítás ötvözete.

3D Barrisol

3D feszített fóliás lámpatest Pólus Centerben. A magas folyosók világítását ezek a 3D feszített fóliás elemek szolgáltatják.

2012 Pólus Center. Az utolsó pillanatban ugrottunk ebbe a projektbe. Gyors áttervezés és feszített ütemű kivitelezés. Közel 40 darab 3 dimenziós átvilágítós 3 méter átmérőjű lámpatest.

2013 Kempinszki Hotel Corvinus Budapest Lobby terének teljes LED világításának kiépítése.

Könnyű alumínium szerkezetes elemek. Középen fehér fénycsöves világítás a homogén megvilágításért, oldalt RGB hangulatelemek.

2013 Plaza építés Belgrádban. Mennyezeti 3 dimenziós kocka lámpatestek. Fénycsöves és RGB ledes világítás, központi vezérlés. A német ERCO és Osram voltak a partnerek.

Lakásvilágítás 3D átvilágító feszített fóliával. Fénycsöves háttér, árnyékmentes sarkok, homogén megvilágítás, feszített fóliás megoldás.

2014 Bábel étterem és Etyek. Bábel étterem speciális ledes elemei, magánlakás Etyeken 3 dimenziós mennyezeti négyszög lámpatestekkel.

Feszített fóliás világítás a bár teljes területe feletti részen. A fólia alakja teljesen idomul a bár sarkaihoz.

2015 Lux Stúdió partnerség. Korona Hotel bridge bár. A bár központi része felett függesztve, saját építésű szerkezettel, ledes feszített fóliás világítás megvalósítása. Méretek 250*850*13 cm.

Led világítás, mennyezet alá süllyesztett keret és feszített fólia álmennyezet. Kellemes homogén szórt fényű világítás.

2016 Vérplazma állomás a Nyírplázában. Mennyezetről ledobozolt 2,5*4*0,2 méteres lámpatest. Osram optikás ledes rendszer, átvilágítós feszített fólia. Nagyon kellemes hangulatú, a környezetthez illő alkalmazás.

McDonald’s vitrinhűtő polcvilágítása ledszalaggal rejtett világításként. Homogén fény, kellő fényerő és káprázásmentesség.

2016 McDonald’s éttermek ledesítése, hűtővilágítások korszerűsítése

Feszített fóliás munkák generálban

Homogén LED világítás bemutatóterem álmennyezetén. A LED szalag beépítés feszített fólia felülete mögé tapasztalatot igényel. Optimalizálni kell a mennyiséget, miközben a látvány teljesen homogén kell maradjon.

2017. SAPA Székesfehérvár. Itt készülnek a Lamborghini lumínium alvázak, melyekhez egy bemutatóterem épült. A mennyezet nagyrésze feszített fóliás világítás.

Klinika mennyezetén található ez a nyomtatott feszített fólia LED világítás. Homogén fénye és a látvány alatt kellemes üldögélni.

2018. Miskolcon orvoscentrum váró részén építettük ezt a feszített fóliás mennyezeti világítást nyomtatott fóliával.

Főnöki iroda, álmennyezet világítás, falon 3 dimenziós fényes fóliás elem.

“Főnöki iroda”, bár ez az elnevezés nem jellemző a tulajdonosra. A mennyezeti világítás variálható színhőmérsékletű és komoly tartalékokkal rendelkezik megvilágítási értékben is. Két oldalt 3D elem fényes fóliával borítva.

Fényes feszített fólia felirattal megvilágítva.

Egy újabb három dimenziós feszített fóliás elem, mely teljesen körülveszi az oszlopot. Szépen sikerült megoldás kedvenc partnerünknél.